Diftongusként csak nagyon ritkán, dialektusokban realizálódik.
[guei] /guai/ ’állapot’
i) [u] és [i] kapcsolata
Az [u] és az [i] hangkapcsolatot ejthetjük diftongusként, ha azok tautomorfemikus helyzetben állnak, és nem okoznak kárt a megértésben. Ellenkező esetben mind a két hangot külön ejtjük.
j) [u] és [e] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben.
k) [u] és [o] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben.
l) [e] és [a] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben.
m) [e] és [i] kapcsolata
Az [ei] esetében két típussal számolhatunk. Az első esetbe azok tartoznak, ahol az [e] is és az [i] magánhangzó is egy kanjihoz tartozik, azaz tautomorfemikus. Ezekből meglehetősen sokkal találkozhatunk, melyek közül majdnem mindben hosszú [ē]-ként realizálódik a hang.
[hēan] /heian/ ’Heian kor’
[mēan] /meian/ ’jó ötlet’
Ebben az esetben is találkozunk eltérésekkel bizonyos dialektusokban – Ryūkyū, Kyūshū, Dél-Shikoku –, melyeknél az [ei] hangkapcsolat annak ellenére, hogy tautomorfemikus, nem monoftongizálódnak. (MARTIN, 1987: 43)
A másik esetben, amikor az [e] és az [i] heteromorfemikus, a két magánhangzót külön-külön ejtjük, anélkül, hogy összevonnánk őket.
[keito] ’kötött gyapjú’
[neiki] ’az alvó lélegzetvétele’
n) [e] és [u] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben.
o) [e] és [o] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben.
p) [o] és [a] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben.
q) [o] és [i] kapcsolata
Az [oi] ’renboin’-nal kapcsolatban a következőképpen vélekedik Zhang Wei Li. „この類の連母音の一部分は重母音に類似する発音になることがある。主として同じ漢字の発音に連母音がある場合によく見られる。”[1] (WEI LI, )
[oyi] /oi/ ’öreg ember’
[yoyi] /yoi/ ’részegség’
Ezen kívül viszont, ahol az [o] és az [i] külön kanjihoz tartozik, nem jött létre ez az analogikus hangváltozás.
r) [o] és [u] kapcsolata
Az [ou] ’renboin’ esetében hasonló jelenséget vélhetünk felfedezni, mint az [ei] hangkapcsolatnál. Ennek minden bizonnyal etimologikus háttere van, amely aztán analogikusan tovább terjedt a nyelven belül. Az [ou] tautomorfemikus helyzetben hosszú [ō]-ként realizálódik. Ezzel a jelenséggel meglehetősen sokszor találkozunk
[ō] ’király’
[chō] ’lepke’
[ryō] ’anyag’
Az igéknél ez csupán ritkán érvényesül, és csak a kiejtésben vagy az irodalomban, más esetekben ’renboin’-ként viselkedik, tehát nem hatnak egymásra a magánhangzók.
s) [o] és [e] kapcsolata
Ez a típusú ’renboin’ nem alkothat diftongust a japán nyelvben. (WEI LI, 5-10)
Mindezekből tehát az látszik, hogy összesen négy olyan biztos eset létezik, ahol a ’renboin’-ek képesek diftongust alkotni, a többi hangkapcsolat esetében ritka és dialektushoz kötött a kettőshangzók variációjának kialakulása.
Samuel E. Martin is úgy véli, hogy találkozhatunk diftongusokkal a japán nyelvben. „Modern Japanese has several kinds of „heavy” syllables consisting of two moras. Some of these syllables have diphthongs or long vowels that resulted drom dropping intervocalic consonants and monophthongizing the juxtaposed vowels; others were borrowed from Chinese (or English) syllable types.”[2] (MARTIN, 1987: 71) Ő is sok példát hoz a dialektusokból, és nem hangoztatja különösebben a sztenderd japán kizárólagosságát.
Végigtekintve a hangtani változásokat és a mai japán nyelvben fellelhető diftongusokat, véleményem szerint a „diftongus-jelenséget” két nagy csoportra lehet osztani. Az elsőbe tartoznak azok a hangváltozási tendenciák, melyek még a Heian korban mentek végbe, tehát az ’onbin’-ek. Ezek a mai japán nyelvben nem egy fonéma variánsaként vannak jelen. Ezzel szemben a másik csoportba tartozók abban különböznek az elsőktől, hogy csupán bizonyos területeken vagy társadalmi osztályban élők használják őket, és mindegyiknek van a sztenderd japán nyelvben megfelelője, mellyel variánsokként felcserélhetők. Ezek lehetnek az ’onbin’ analógia hatására létrejött diftongusok, vagy egyéb helyzetekben használt kettőshangzók. E kettő közül több érdekességgel szolgálhatnak az egyéb helyzetekben használatos diftongusok, melyekkel kiváltképp a dialektusokban találkozhatunk.
[1] „Az ilyen típusú renboin-ok egy csoportja analogikus módon diftongussá vált. Kiváltképp az egy kanjihoz tartozó renboinokat kell jobban szemügyre venni.”
[2] „A modern japánban számos „nehéz” szótag van, amelyet két mora alkot. Néhány ezekből diftongus, néhány pedig hosszú magánhangzó, amiket vagy a a mássalhangzó kiesés intervokális helyzetben, majd az így egynásmellé került magánhangzók monoftogizálódása; vagy a kínaiból (angolból) bekerült szótagtípusok eredményeztek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése