A japán diftongusok elleni érvek

Tsutomu Akamatsu egy azok közül, akik a leghevesebben tiltakoznak a diftongusok ellen a japán nyelvben. „I cannot overemphasize that all five Japanese simple vowels are always monophthongs.”[1](AKAMATSU, 1997: 32) Akamatsu szerint a japán nyelv magánhangzói egyszerű magánhangzók, és két magánhangzó kapcsolatában csupán egy hiátus jelenségről lehet beszélni, semmiképpen sem diftongusról. Akamatsu megkülönböztet úgynevezett egyszerű és komplex magánhangzókat. A komlpex magánhangzó például a hiátus, ami két egyszerű magánhangzó között keletkezik. Ezekre példaként hozza fel az [ai]-t ’szerelem’ vagy az [ii]-t ’jó’ japán szavakat. „..a succession of two different vowels in japanese are pronounced as a succession of two different monophthongs in such a way that they are pronounced in neither a decrescendo nor crescendo manner”.[2] (AKAMATSU, 1997: 51) Akamatsu azzal érvel, hogy amikor a japán nyelvben két magánhangzó kerül egymás mellé, függetlenül attól, hogy megegyezőek vagy eltérőek, a minőségükben nem változnak, megtartják tulajdonságaikat, tehát két egyszerű hanggént realizálódnak. „that is, to summarize, (i) there should be an equal distribution of loudness on the two different vowels in sequence, (ii) each of the two different vowels in sequence should be of the same quality as when occuring as a simple vowel, and (iii) the transition from the first vowel to the second vowel in sequence should be clear-cut.”[3] (AKAMATSU, 1997: 51) Akamatsu azt is érvként hozza fel, hogy ha megkérnénk egy angol anyanyelvűt, majd egy japán anyanyelvűt, hogy hasonlítsa össze az angol ’eye’ ’szem’ és a japán ’ai’ ’szerelem’ szót, mindkettőjük természetellenesnek és elfogadhatatlannak tartaná a másik kiejtését. Mindemellett azt is kihangsúlyozza, hogy az [iш], [ie], [io] és [ia] hangkapcsolatokat még véletlenül sem szabad [jш], [je], [jo] és [ja]-nak ejteni. A szemivokális+magánhangzó kapcsolat csupán a [jш], [jo], [ja] és [щa] esetekben létezik, és a félhangzó miatt rövidebben ejtendő, mint a két magánhangzós kapcsolat. (AKAMATSU, 1997: 51-53)

---

[1] „Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mind az öt japán egyszerű magánhangzó monoftongus.”

[2] „Két egymást követő eltérő magánhangzót a japánban úgy ejtünk, mint két egymást követő eltérő monoftongust, mivel sem gyengülést, sem erősödést nem mutat a kiejtésben.”

[3] „Összefoglalva tehát, hogy miért nem beszélhetünk diftongusokról a japán nyelvben; egy részről, mert az egymást követő két eltérő magánhangzón a hangsúly egyenlően oszlik el, másrészt mind a két egymást követő eltérő magánhangzó ugyanolyan minőségűnek, mint egyszerű magánhangzóként, végül pedig az első magánhangzóról a másodikba való átmenet határozott.”