A japán diftongusok melletti érvek

Zhang Wei Li, aki részletesen foglalkozott a japán nyelv diftongusaival először is összevetette a renboin-t a kettőshangzókkal.

A ’renboin’-nak a már korábban említett két fajtáján kívül vannak még a diftongusok, amiknek a főbb jellemzői a következők: „az egymást követő két magánhangzó szorosan kapcsolódik egymáshoz, kiejtésekor főleg az egyik magánhangzót ejtjük, míg a másik csak mellékhangként funkcionál, azonban az ejtés hosszúsága egy szótagnak felel meg.”[1] (WEI LI)

                                         

[ia]

[iɯ]

[io]

[wa] (WEI LI)

„A japán nyelvben csak diftongusok vannak, triftongusokról nem beszélhetünk. Előfordulnak olyan elméletek is, miszerint a japán nyelvben nincsenek igazi diftongusok. Úgy gondolom, hogy még ha számuk igen kevés is, léteznek diftongusok a japánban. Felhoznám erre példának a [ya] és a [wa] sort.”[2] (WEI LI) Azok, akik a diftongusok, méghozzá a [j]-t és [w]-t tartalmazó diftongusok mellett állnak ki, azzal érvelnek, hogy ezt a két hangot a japán nyelvben félhangzóként definiáljuk, melyek képzésüket tekintve az [i] és a [ш] magánhangzókkal megegyezők, csupán nem viselik magukon annyira markánsan az [i] és [ш] magánhangzók jegyeit. (WEI LI)

„Azok a diftongusok, melyekben az első magánhangzó az úgynevezett ’mellékhang’ és a második a ’főhang’, a fokozatosan erősödő diftongusok.”[3] (WEI LI)

[ia] /ya/ ’nyílvessző’

[iɯ] /yu/ ’forró víz’

[io] /yo/ ’éjszaka’

[wa] ’kör’ (WEI LI)　

Ezek ellentétei a fokozatosan gyengülő diftongusok, ahol az első magánhangzó a domináns. Ilyen kapcsolatok a japán nyelvben nincsenek, ezek csupán ’renboin’ kapcsolatban állnak egymással. Zhang Wei Li azt vizsgálja, hogy a ’renboin’ kapcsolatokból melyek azok, amik tulajdonságaiktól fogva képesek a diftongizálódásra. Ehhez meg kell vizsgálnunk a ’renboin’-ek fonotaktikai helyzetét. Ezeket két nagy csoportra tudjuk osztani.

1.      Amelyeknek alkotó magánhangzói ugyanolyanok. Ez esetben kétféle kiejtést lehet tapasztalni, attól függően, hogy a magánhangzók tautomorfemikusak vagy heteromorfemikusak. Ha tautomorfemikusak, akkor a két magánhangzó egy hosszúvá monoftongizálódik, ha heteromorfemikusak, akkor a két magánhangzó ejtésben is különválik. (WEI LI)

[onī san] /oniisan/ ’báty’

[fūkaku] /fuukaku/ ’személyiség’ (WEI LI)

2.      Amelyeknek alkotó magánhangzói eltérőek. Zhang Wei Li ezeknek összes lehetséges megjelenését külön vizsgálta. (WEI LI)

---

[1]連続している二つの母音は緊密に繋がっていて、発音するときは一つの母音を主として、もう一つを副音とする。但し、長さは一つの音節に当たる。 

[2] „日本語には二重母音だけがあって、三重母音がない。日本語には真の重母音がないという説もある。筆者は日本語には数少ないながら、重母音が存在していると考えている。例に挙げた「ヤ」行音、拗音及び「ワ」行音はそれだ。”

[3]前の母音は副母音で、後ろにある母音は主母音の二重母音は、漸強の重母音と言う。