Az [iǚ] diftongus nyelvjárásonként kétféleképpen diftongizálódott, majd vált hosszú [ű]-vé és [ő]-vé. Az egyik nyelvjárásban az [i] nyíltabbá válásával kapunk zárt [ë]-t, ami aztán labializálódik és [ő]-vé monoftongizálódik. A másik nyelvjárásban az [i] labializálódik, és így válik közvetlenül [ű]-vé. Egy másik esetben az [i] hasonítja magához a félhangzót és így kapunk [í]-t; vagy fordítva és az [i]-t hasonítva kapunk [ű]-t.
Az [ëǚ] diftongus delabializáció során válhatott [é]-vé vagy [í]-vé. Ezek kettőssége nyelvjárási szinten a mai napig megfigyelhető a magyar nyelvben.
Az [åų] „kettőshangzó első és második tagja között két nyelvállásnyi különbség van, hogy a monoftongizálódás során közeledjenek egymáshoz, először ez a különbség szűnik meg.” (MNYT, 2005, 343) Ez pedig az [å] zártabbá válásával ment végbe. Az [oų] diftongus leginkább [ó]-vá monoftongizálódott, mellyel létrejött a folyamatos melléknévi igenévképző. Néhány esetben ez a kettőshangzó [ú]-vá is válhatott, ritkán pedig egy hosszú elhasonulási folyamat során [ú] vagy [jú]-vá is alakulhatott.
*buraγu > buråγ > buråų > buroų > borëų > borių > borįu > borjú
„A diftongusok monoftongizálódása nyíltabb vagy zártabb, illetőleg labiális vagy illabiális irányban való alakulása már ekkor (ómagyar korszak vége) nyelvjárási különfejlődésekre vezetett, azaz bizonyos területeken zártabb, másokon nyíltabb, illetve egyes nyelvjárásokban a labiális, másokban az illabiális ejtés vált általánossá a beszélő közösségben.” (MNYT, 2005, 344)
A mai dialektusokban főleg a középső nyelvállású hosszú hangoknak [ó], [ő], [é]-nek, szórványosan pedig az [á]-nak vannak diftongus megfelelői. Az is megfigyelhető, hogy több a nyitódó [uo], [üö], [ië] és ezek főleg az [é] realizációjaként jelennek meg. Záródó diftongusaink az [ou], [öü] és az [ëi], ezen kívül meg felfedezhető az [ao] is.
„A diftongus: monoftongus realizáció jelentkezése nem köthető bizonyos konkrét morfémákhoz, a megoldás magára a fonémára jellemző. A két változat arányát azonban bizonyos tényezők befolyásolhatják (hangtani helyzet, emfatikum).” „Az izolált szavak esetén a diftongálásnak ma legjobban kedvez az abszolút szóvég és a legkevésbé a hangsúlytalan helyzet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése