Japán magánhangzók

II. Az [ш] magánhangzó

Ez a hang a japán nyelvben – sok nyelvtől eltérően – egy illabiális hang, felső nyelvállású, zárt és veláris, azaz hátul képzett. Kevésbé zárt és kevésbé hátul képzett, mint a kardinális [u] hang. Leginkább a koreaihoz hasonlít. Ezen kívül a török kiz [kшz]-hez (lánya) vagy a román urî [urш]-hez (utál). Realizálódott variánsa a centralizált [ш] az [s], a [ts] és a [(d)z] hangok előtt, emellett a devokalizáció két zöngétlen mássalhangzó között a fentebb említett módon. (AKAMATSU, 1997,) 

III. Az [e] magánhangzó

           

A japán [e] hang a kétféle kardinális [e] és [ε] hang között helyezkedik el. Palatális, középső nyelvállású, kissé nyílt. Meglehetősen közel áll az angol ’bed’ szóban szereplő [e]-hez.  

IV. Az [o] magánhangzó

            Ahogy a japán [e] hang, a japán [o] hang is középső nyelvállású hang, viszont ellentétben az [e]-vel, hátul képzett, azaz veláris. A japán [o] ajakműködése szerint csak kis mértékben ajakkerekítéses, emiatt aligha találjuk meg az angolban, franciában, németben, vagy akár a magyarban.

            Realizációként megjelenhet bizonyos, a már említett esetekben a zöngétlenedés. (AKAMATSU, 1997)