japán magánhangzók

V. Az [a] magánhangzó

            Alsó nyelvállású, középen képzett, nyílt hang. A japán [a] hang félúton helyezkedik el az [a] és az [α] kardinális magánhangzók között. Bizonyos fonológiai helyzetekben az egyikhez kerül közelebb, bizonyos helyzetekben a másikhoz, attól függően, hogy az előtte vagy utána álló hang milyen mértékben és hogyan hat a képzésére. (AKAMATSU, 1997: 34)

           

VI. A félhangok

            Akamatsu szerint a japán nyelvben két félhangról beszélhetünk. Ezek a [j] és a [ɰ] hangok, melyek képzésüket tekintve alapvetően olyanok, mint a magánhangzók, de nem képesek szótagalkotásra, így ebben a mássalhangzókra hasonlítanak. Itt fontos megjegyezni, hogy mindkét félhangzó illabiális hang. (AKAMATSU, 1997: 43-45)

            A [j] hang alaptulajdonságait tekintve a japán [i] magánhangzóval van összefüggésben. Képzését tekintve palatális, zárt hang, mint az [i], csupán annyi a különbség, hogy kevésbé elől képzett és kevésbé zárt, mint az [i]. A [j] hang képzésekor a nyelv ugyanazt a mozdulatot teszi meg, mint az [i] hang esetében, de nem éri el azt, hanem átvált az őt követő magánhangzóba, ami a japánban csak az [a], az [o] és az [ш] lehet. A modern japán nyelv nem tartalmaz [je] és [ji] szótagokat. A [je] szótag az 1600-as évekig létezett, bár az idők folyamán elvesztette fonéma funkcióját. Ezzel ellentétben a [ji] soha nem is létezett a japán nyelvben. A [j] magánhangzó esetében a nyelv helyzete ahhoz képest változik – kevésbé zárt, zártabb, kevésbé elülső, vagy elöl képzett -, hogy a félhangot milyen helyzetű magánhangzó követi.

            A [щ] hang minősége megegyezik a japán [ш] magánhangzóval. Mind a kettő esetében ajakréses hangról beszélhetünk, amit fontos megjegyezni, hisz ez a jelenség viszonylag ritka a nyelvek között. A [щ], ahogy az [ш] is hátul képzett, zárt hang. A képzésében ugyanaz a jelenség figyelhető meg, mint a [j] félhangnál. A japán nyelvben jelenleg a [щ] félhangot csupán az [a] magánhangzó követheti, a többi alternatíva nem létezik. (AKAMATSU, 1997: 43-45)

VII. Két egymást követő azonos magánhangzó (renboin)

            Vannak nyelvészek, akik egyszerű hosszú magánhangzókról beszélnek és vannak, akik két egymást követő azonos magánhangzóról. Akamatsu úgy véli, hogy ez a jelenség csupán egyfajta meghosszabbítása a magánhangzónak, és nem beszélhetünk egyéb minőségbeli változásról, a magánhangzó hosszúságán kívül. „For example, [ii] is twice as long as [i], with no difference in quality.”

Samuel E. Martin úgy véli, hogy a modernkori hosszú magánhangzók kétféleképpen alakulhatnak ki. Egyrészt egy egyszerű rövid magánhangzó másodlagos meghosszabbodásával, másrészt két rövid magánhangzó egyesülésével. A két magánhangzó állhat egymás mellett, vagy ugyanazon morfémában. Láthatunk példát arra, amikor kiesik a mássalhangzó két magánhangzó közül és arra is, hogy számos morféma átkerül a kínaiból. (MARTIN, 1987: 64)